Keresés
  • annaozsvath

Meditációval az egészségért, a félelmek elengedéséért


Hajnalban Új Hold lesz. Ilyenkor érdemes végig gondolni, mi az, amit szeretnél elengedni és mi az az új, amibe szeretnél megérkezni, de legalábbis elindítani. Lehet ez külső cél is, de én inkább belső folyamatokra, minőségi ugrásra, fejlődésre szoktam felhasználni az energiáját, kérem a támogatását, hogy segítsen végre elengedni és valóban, teljesen megérkezni az új minőségembe.


Az elmúlt hetekben nagyon erősen jelen van a betegségektől – és ezáltal – a kiszolgáltatottságtól való félelem. Bevallom, a jelenlegi védőoltás futótűzként való terjedése engem is, ahogy sokunkat, kibillentett az egyensúlyomból, főleg, amikor azt látom, hogy számomra hiteles gyógyítók önként választják azt. És tegnap meg is fogalmaztam, miért. Azért, mert a saját isteni énembe és öngyógyítói képességembe vetett hitemben ingattak meg. A saját immunrendszerem, lelkem, ősi bölcsességem és Univerzummal, Gondviseléssel és Sorsommal való kapcsolatomban ingattak meg. Mi van, ha nekik van igazuk, tévedek, és végül megbetegszem én is, más is, és akkor még normális orvosi ellátásban sem bízhatok, mert itt Magyarországon valóban mindennél fontosabb az egészség megőrzés, tudjuk, miért - és nem, nem a becsületesen küzdő orvosokra gondolok…


Szóval, végig gondoltam ezt, és ez után született az előző írásom, és valóban, olyan módon léptem ki a félelemtengerből, mint azon a képen a szereplő. Bevallom, hogy szoktam elbizonytalanodni és feltenni ilyen és hasonló kérdéseket, de ha nem tenném, akkor nem tudnék folyamatos önvizsgálatot és isteni útmutatást kapni, és joggal mondhatnák azt, hogy amit mondok, az csak hitrendszer – de számomra nem csupán az, hanem kemény és folyamatos belső munkával (számtalan oldással és regressziós utazással végig nézett folyamat) feldolgozásának és átprogramozásának a következménye, és az isteni lényemmel és Égiekkel, Angyalokkal folytatott kommunikáció eredménye.

Ezért a mostani Új Hold energiáját a magamba vetett gyógyító minőség erősítésére és a saját öngyógyító képességeimbe vetett hitem erősítésére szeretném használni. Ez a szándék pedig egy gyönyörű meditációt hozott nekünk a mai Source Memory tanfolyamon.


DNS szinten beaktiváló Jézusi gyógyító energiát kaptunk, és egy egészen csodálatos és különleges beavatást, ami által ez a kegyelmi gyógyító energia bárki számára hozzáférhető és csatornázható. Szeretettel osztom meg ezt a meditációt, használjuk ezt az energiát minél többen! Kívánom mindannyiunknak, hogy találjunk vissza saját Isteni Ön-Mag-unkhoz, a bennünk élő Gyógyítóhoz, és soha többé ne kelljen félnünk betegségtől és kiszolgáltatottságtól. Ez a világ mostantól elérhető. Ez a világ most születik épp. Áldás kísérjen benne mindenkit, teremtsetek, gyógyuljatok, szeressetek!

https://www.levendulalelekkozpont.hu/ingyen-let%C3...




1 megtekintés0 hozzászólás