Töröcskei Fanny vagyok, dúla, Sacred Body facilitátor, Femaile Embodiment, Jóga oktató.

 

1980-ban születtem Londonban. Két éves voltam, amikor Magyarországra kerületen, itt jártam iskolába, egyetemre.

2004-ben Németországba költöztem és 2012- ig itt éltem.

2005-ben született a fiam Laurens, mely élmény, tapasztalat elindított  egy úton, amin azóta is járok.

 

2007-ben pánikbeteg lettem, ugyanis addigra nem tudtam az érzékenységemet mederben tartani, megfelelően használni. Ekkor kerültem kapcsolatba a jógával. Eleinte ez volt az eszközöm, sokat kaptam és tanultam általa, a testről, oldásokról, folyamatok megfigyeléséről, meditációról.  Elvégeztem Balázs Valéria Anamé jógaoktató képzését, majd 2012- 2019 között ezt a módszert oktattam. Eközben folyamatosan kísérleteztem magamon, mentem magamban egyre mélyebbre, ugyanis éreztem, hogy nem ez az igazi utam. 

 

Engem mindig is lenyűgözött a Mária alakok ereje, hite, megnyilvánulása. Legyen szó Mária Magdolnáról, a Szűzanyáról, vagy a Fekete Madonna minőségéről. Hívott a sacred feminin útja, amely gyengéden, de mégis határozottan bontott ki bennem egy teljesen más, addig ismeretlen világot.

 

Ezen az úton haladva, idővel a saját utamra léptem, elkezdtem a saját eszközeimet csiszolgatni és használni, amikor valaki megkeresett. Így alakultak az óratípusok, illetve jutottam el idén nyáron Franciaországba, Anaiya Sophia képzésére. 

 

Idén szeptemberben pedig Békés Emőke dúla képzésén is végeztem, de annak érdekében, hogy a tudásomat mélyítsem és bővítsem továbbra is részt veszek havi szinten  a dúla műhelyen.

 

Fontos számomra az önazonosság, őszinteség, figyelem, szeretetem a mozgást és az érintést eszközként használni, amellett, hogy a meditáció és a transzmissziók is az óráim, kurzusaim részét képezik.

 

Óráimon segítségedre lehetek,

 

- ha elakadtál valamilyen élethelyzettel, megtapasztalhatod a szeretet vigasztaló és feltöltő erejét

- ha szeretnéd a stresszt, feszültséget oldani a mindennapjaidban

- ha szeretnél a női minőségeidben kiteljesedni

- ha felkérnél a várandóságod, szülésed, vagy a gyermekágyi időszakod támogatására, kísérésére.

- ha anya vagy és szükséged van az én-időre, illetve könnyebbé szeretnéd a mindennapjaidat varázsolni

- ha távozni készülő hozzátartozód van és támogatást, kérnél magatoknak  a folyamatban.

 

Szeretettel várlak a Levendula Központban, időpont egyeztetés szükséges!

 

Töröcskei Fanny


0620-509-3999

fannyjean05@googlemail.com